Erkel Ferenc Fúvószenekar

Létezett egykor Veszprémben egy Erkel Ferenc Városi Fúvószenekar. A felnőtt fúvósegyüttes a 70-es évektől a 80-as évek közepéig működött – eredetileg a Bakony Művek amatőr együttese volt, majd a Dimitrov Művelődési Központ átadása után immár városi fúvós zenekarként került át a művelődési központba. 1977-től Szuromi Miklós vezette a zenekart, aki kezdetben zenész tagja, majd karnagya volt az együttesnek, mely rendszeresen működött közre olyan állami és városi ünnepségeken, rendezvényeken, mint a szovjet hadsereg napi megemlékezés, később pedig térzenéket is adtak. 1985-ben azonban a zenekar megszűnt, ekkor jött létre ugyanis a mai Légierő Zenekar elődje, a helyőrségi zenekar, mely innentől kezdve lényegében átvette szerepét. Az együttest a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola tanárai és korábbi erkeles zanakari tagok szervezték újra 2022-ben, Zeitler Dénes karnagy irányításával. Az újraindulást a Veszprém balaton 2023 Zrt. támogatásai segítik. Az elmúlt egy évben több sikeres hangversenyt adtak Veszprémben, Fúvószenekari fesztivált szerveztek és bonyolítottak le, a fúvószene rajongók nagy örömére.

Tovább olvasom »

MusiColours Szeminárium előadók

A szeminárium első napján magyar előadók segítségével mutatjuk be a hazai hagyományokat, eredményeket a következő szakemberek segítségével: Freund Tamás, neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a biológiai tudomány doktora, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósának nyitó előadásával alapozzuk meg a témát. Az agykutató szemszögéből és neurobiológiai kísérletek, tapasztalatok eredményeiből ismerhetjük meg, milyen kapcsolata van a művészetek által gazdagított belső világnak a tanuláshoz, a memóriához, illetve hogyan befolyásolja mindezt az információrobbanás a kreatív gondolkodóképességünk szempontjából. A korai zenei nevelésre ráközelítve a nemzetközi szinten máig elismert és csodált Kodály-módszer aktuális helyzetét, alkalmazási lehetőségeit, eredményeit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének 2008 óta igazgatójaként tevékenykedő, egyetemi docens, karnagy és 1997 óta hazai oktatóként és 2009 óta számos zeneoktatóknak, karnagyoknak szóló nemzetközi kurzus, szeminárium vendégelőadójaként is szerepet vállaló  Dr Nemes László Norbert mutatja be. Dr. Deszpot Gabriella, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tudományos főmunkatársa, Kokas Klára hagyatékának és életművének tudományos feldolgozása; a Kokas-pedagógia működése és tanítása; a komplex művészeti nevelés és hatásrendszere kutatója és több mint 3 évtizedes pedagógiai gyakorlattal rendelkező művészetpedagógus beszél a korai zenei nevelésben markáns eredményeket elérő Kokas Klára módszeréről, annak lehetőségeiről. A szakmai esemény második napján nemzetközi kitekintést teszünk a szeminárium témájában: Prof. Dr. Michael Dartsch, a németországi University of Music Saar zeneoktatási professzora és Natassa Economidou Stavrou, BA, MA, PhD, a ciprusi Nicosia egyetem zeneoktatási professzora tart egy közösen felépített, gyakorlatorientált, rövid előadásokból és interaktív workshopokból álló szakmai napot. Mindketten a korai gyermekkori zenei nevelés elkötelezett elméleti és gyakorlati, nemzetközileg elismert szakemberei, az Európai Zeneiskolák Szövetsége korai zenei nevelésről kialakított, a szövetség tagországainak tapasztalatait és jógyakorlatait összegző tudásbázisának összeállítói. Csatoljuk az előadóink rövid szakmai önéletrajzát, amelyben részletesebben

Tovább olvasom »

MusiColours Szeminárium meghívó

Szeretettel meghívjuk a december 2-3. között megrendezésre kerülő MusiColours Képességfejlesztő Szemináriumra, amelyet az Európai Zeneiskolák Szövetsége, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola szervez.   Időpont: 2022. december 2-3. Helyszín: Veszprém, Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola Téma: kora gyermekkori zenei nevelés (0-6 év) Szeminárium nyelve: angol, magyar A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrált részvevőknek ellátást biztosítunk. A szálláshely keresésében segítünk. Regisztráció: ITT Regisztráció időszaka: 2022. szeptember 30 – november 10. További információ regisztráció után. Információ: musicolours.seminar@gmail.com   A SZEMINÁRIUM PROGRAMJA A korai gyermekkori zenei nevelésre fókuszáló MusiColours Képességfejlesztő Szeminárium Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában kerül megrendezésre az Európai Zeneiskolák Szövetsége, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola közös szervezésében. A szeminárium szeretné bemutatni a gazdag magyar hagyományokat a kora gyermekkori zenei nevelésben, megtárgyalja a módszereket és azok kognitív, motorikus és szociális fejlesztő hatásait. Felvonulat nemzetközi szakértőket, akik a legújabb fejlesztéseket, jógyakorlatokat és különböző megközelítéseket mutatnak be Európa különböző tájairól. A szeminárium célja, hogy a korai gyermekkori zenei nevelés lehetőségeivel megismertesse azokat, akiknek még nincs vagy kevés tapasztalata van e területen, egyúttal elmélyíti azok tudását, akik már jártasak ezen a területen. A szeminárium tökéletes választás azoknak a zenetanároknak, akik szeretnének elköteleződni a korai gyermekkori zenei nevelés iránt ugyanúgy, mint olyan zeneiskola igazgatóknak, akik szeretnénk iskolájuk pedagógiai kínálatát szélesíteni. DECEMBER 2. péntek 13:00-13:45 regisztráció 14:00 Köszöntők Philippe Dalarun, Európai Zeneiskolák Szövetsége, elnök, Ember Csaba, Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, elnök, Vikman Pál, VEB2023 komolyzenei projektmenedzser Moderátor: Gál Csilla, Európai Zeneiskolák Szövetsége elnökségi tag, Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola, intézményvezető-helyettes 14.15 A művészetek által gazdagított belső

Tovább olvasom »
Blog
Uher Bertalan

Órabeosztások

Kedves Növendékek! Kedves Szülők! A főtárgyi órák beosztása: 2023. szeptember 6-8. 14:00-18:00 A tanulók tanáronkénti névsora és az órabeosztás pontos helye, időpontja a zeneiskolai faliújságon kerül kihirdetésre! A főtárgyi órák beosztása előtt egyeztetni kell a kötelező tárgyi (szolfézs, zeneirodalom) órákat a Csermák teremben! Szolfézs órarend letölthető:

Tovább olvasom »
Blog
Uher Bertalan

Tanévkezdés

Pótbeiratkozás zene-, balett- és néptánc tagozaton 2023. szeptember 4-5.  9:00-18:00 óra között a Csermák Antal AMI-ban (Veszprém, Megyeház tér 5.). Felvett növendékek számára az órabeosztások 2023. szeptember 6-8. között a tanárok által az iskolai hirdetőtáblára kiírt időpontokban és helyszíneken.    

Tovább olvasom »
Blog
Uher Bertalan

Állásajánlatunk

A veszprémi Csermák Antal AMI továbbra is várja nevelőtestületébe az új kollégákat! szolfézstanár: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/25402 ütőtanár: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/25400 zongoratanár: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/25395 https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/25393

Tovább olvasom »
Blog
Uher Bertalan

Ügyeleti beosztás

Nyári ügyeleti beosztás Ügyeleti napokon 9:00-13:00 óra között van nyitva az iskola. Időpontok Ügyeletes vezető neve telefonszám (vezetékes) telefonszám (mobil) e-mail cím 2023.06.28 Gál Csilla 88/566-790 +3670/238-4858 csermak.igh@gmail.com 2023.07.12 Uher Bertalan 88/566-790 +3630/811-4773 igazgato@zenede.hu 2023.07.26 Bódis Erika 88/566-790 +3620/524-9302 igh.csermak.bodis@gmail.com 2023.08.09 Tombor Beáta 88/566-790 +3630/950-5571 igh.csermak@gmail.com 2023.08.23 Uher Bertalan 88/566-790 +3630/811-4773 igazgato@zenede.hu

Tovább olvasom »
Megszakítás