Beszélgetéssorozat

Beszélgetéssorozat a 100 éves Csermák Antal Zeneiskola egykori növendékeivel

2017. április 24. 17:00

Csermák Antal Zeneiskola,
Auer-terem (Veszprém, Megyeház tér 5.)

Meghívott vendégünk
Kovács Krisztina dramaturg, szerkesztő, fordító és
Gaál Ottó, a Kreatív Nyelvtanulás
módszertanának kidolgozója,
beszélgetőpartnerük Balla Emőke, a Napló újságírója.

Kovács Krisztina a zeneiskolában Vönöczky Gézánál és Öcsi Krisztinánál zongorát tanult, Mozsdényi Györgynél pedig klasszikus gitárt. Középiskolai tanulmányait a Veszprémi Lovassy László Gimnázium Speciális Matematika Tagozatán végezte, majd Pécsett tanult magyar és kommunikáció szakon. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett dramaturg-esztéta diplomát. Négy éven át Pintér Béla és Társulatánál, aztán négy évig a Radnóti Színházban dolgozott, majd pedig hét évet töltött a Vígszínház társulatában, ahol vezető dramaturg volt. Több sikeres fordítást és adaptációt készített már különféle színházak számára, emellett pedig forgatókönyvet ír, műsort szerkeszt és kortárs drámairodalmat, illetve színháztörténetet tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Gaál Ottó Zenei tanulmányait Veszprémben Szirbekné Bokor Júlia tanárnőnél végezte. Érettségi után egyszerre kezdett nyelvi tanulmányokba, és lett három évig Szakcsi Lakatos Béla tanítványa. A Nyitrai Kvartett tagjaként országos jazzversenyeken sikeresen szerepelt, és koncertezett. Később zenekaraival tíz évig turnézott a nagyvilágban, 60 országot bejárva, miközben önállóan folytatta külföldön nyelvi tanulmányait. Ma 27 közép- és felsőfokú nyelvvizsgájával Magyarország legsikeresebb nyelvtanulója. Tapasztalatait összegezve kifejlesztette a Kreatív Nyelvtanulási Módszer tananyagát, ma országos rekordként hat veszprémi tanítványával összesen száz nyelvvizsgával rendelkeznek. Tavaly módszertana pedig legjobb nyelvoktató honlapként elnyerte az Év Honlapja Minőségi díját.

 

Megszakítás