Ötvös Károly nyugalmazott igazgató kitüntetése

20180525 121852

A Kodály iskolák Országos találkozóján a Budapest Music Center-ben, 2018.május 25-én pénteken 10.30 órakor kezdődő műsor közben átadásra kerültek a Magyar Művészetoktatásért Plakettek egyéni és intézményi díjai. A Magyar Művészetoktatásért Díj alapításával (2001) a művészetoktatásban érdekelt két országos szervezet Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZMSZ,MZTSZ) a szakma megbecsülését és értékítéletét kívánta kifejezni azon iskoláknak és pedagógusoknak, akik különösen sokat tettek a magyar művészeti nevelésért, oktatásért, akik évtizedeken keresztül színvonalukkal, eredményeikkel az oktatás élvonalában tudtak maradni.

Ötvös Károly a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola nyugalmazott igazgatója a művészeti nevelés-oktatás terén kifejtett több évtizedes kiemelkedő színvonalú és eredményes munkájáért átvette a Magyar Művészetoktatásért Díjat. A díjat átadta: Jakabné Muity Mária MZTSZ Zenepedagógus Tagozatának elnöke és Ember Csaba MZMSZ elnöke.

2018. év Egyéni Díjazottak:
Balázsné Szatmári Éva    – Józsefvárosi Zeneiskola,zongoratanár
Bekényi József    – Weiner Leó Zeneiskola,furulyatanár
Czirfuszné Zapotoczky Csilla   – Szabolcsi Bence Zeneiskola,szolfézs-zeneelmélet tanár
Kovácsikné Falvay Edit  –  Tóth Aladár Zeneiskola,gordonka tanár
Mlinár Pál –  Békéscsabai Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészet Iskola, néptánc tanár
Dr. Nádassy Lászlóné  –  Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola,hegedűtanár
Ötvös Károly –  Veszprémi Csermák Antal Zeneiskola,magánének tanár
Simon Attiláné – Járdányi Pál Zeneiskola,szolfézs-zeneelmélet tanár
Vajna Katalin  – Szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola,énektanár
2018. év Intézményi Díjazott:
Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
 
Megszakítás