Veszprémiek a Nagyvilágban őszi koncertsorozat

VAN – Veszprémiek a Nagyvilágban
őszi koncertsorozat

Szervezte: Hordós Johanna, zongoraművész, a Grazi Zeneművészeti Egyetem tanára

Hordós Johanna veszprémi Európai Kulturális Főváros programhoz kapcsolódva a kínálatot színesítendően terveztem meg az őszi koncertsorozatot. Terveim és a megvalósulás szerint is veszprémi érintettségű zenészek, Európa és a világ különböző pontjairól tértek vissza szülővárosukba, tanulmányaik színhelyére, hogy kifejezzék kötődésüket Veszprémhez, valamint a zenéhez, kultúrához.

Reményeim szerint egy állandó hagyomány teremtődhet ebből a jövőre nézve.

Ennek kapcsán kaptam meg az EKF támogatását.

Megvalósulás:

Négy estéről van szó tehát, amelyek dupla koncertes események voltak, tehát nyolc koncertről beszélünk, amelyek több mint két órában zajlottak le, két részben, szünettel. A koncepció az volt, hogy a komolyzenei, klasszikus zenei repertoárhoz párosítottunk más, vagy kiegészítő tematikát, megszólítandóan minden korosztályt, a gyerekektől az idősebbekig.

A koncertsorozat előneve Classic +, ehhez kapcsolódott az aktuális program.

Úgy érzem, sikeres volt a vállalkozásunk.

A négy este tematikája a következő volt:

 Szeptember 30. Classic+ jazz :

A komolyzenei rész után, amely átvezetett a jazz-zenébe, a második részben csak erre az alkalomra állt össze veszprémi kötődésű 6 tagú jazz együttes, énekessel és zenészekkel, nagy sikert aratva.

Október 27.  Dupla Bartók előadás Farkas Zoltánnal

Farkas Zoltán  zeneesztéta konferálásával és értő magyarázataival próbáltuk Bartók zenei világát közelebb hozni a nézőkhöz, hallgatókhoz.

Október 28. Classic + Népzene

A népzene és a komolyzene kapcsolatát elemző első rész után a Pengő (felvidéki) népi zenekar és táncosai varázsolták interaktív eseménnyé az estét: megtáncoltatták a közönséget!

November 25.  Classic + Világzene

Az utolsó koncerten a világzene felé nyitottunk, klasszikus zenészektől, gitárvirtuóztól kezdve ütős együttesig sikerült remek hangulatot teremteni.

Helyszínek:

Hangvilla, valamint megtiszteltetésünkre az új, Deák Ferenc utcai rendezvényközpont felavatása is a mi ügyünk lett ezáltal.

Visszajelzések és interaktív kontakt kapcsolat:

Négyből három teltházas koncert volt, visszatérő, vagy új érdeklődőkkel, szóban pozitív visszajelzéseket kaptunk a közönség részéről, sokan mondták, hogy „milyen jó ötlet”, „végre valami új szín”, „ugye lesz jövőre is”.

 

A médiában Facebook oldalunkon nem csak a fellépők ismertetése, de a külön tematikák, és minden egyes hangszer bemutatása, mini hangszerismertető posztok is szerepeltek. Ezekre pozitívan reagáltak az oldalakat felkeresők.

 

A SÉD kulturális periodikában jelentek meg pozitív hangú kritikák az októberi és szeptemberi koncertekről.

 

Összefoglaló kisfilm is készült, a Digitalexpress cégnek köszönhetően, Vásárhelyi Dániel aktív támogatásával.

 

A social médiában Facebook, Instagram aktivitással próbáltuk meg az érdeklődőkkel fenntartani a kapcsolatot, heti több poszttal, három hónapon keresztül

 

A „Veszprémi 7” médiumnak (print) köszönjük a népszerűsítést minden egyes esemény előtt.

 

Ugyanígy köszönjük a Bartók rádióban az esemény promotálását, és a Klasszik rádióban (92.1) Intermezzo c. Műsorában a teljes interjút a szervezővel Hordós Johannával.

 

Ugyanígy köszönjük a Papageno zenei online újság ismertető, bemutató cikkét.

Értékelések és tanulságok:
 Sokoldalúság:

Több, mint 30 fellépő mutathatta meg önmagát és képviselve a kultúrát, számos európai országból érkezve Veszprémbe.

Több, mint 15 különböző hangszerrel ismerkedhettünk meg.

4 különböző zenei stílus autentikus előadásban valósult meg.

Ismeretterjesztés:

Bolla Milán, a Bartók Rádió szerkesztőjének hozzáértő, a klasszikus zene könnyebb befogadását szolgáló kommentárjaival, bevezetőivel segítette munkánkat.

Célok és megvalósulás:

Mivel célunk volt a fiatalabb generációkat is megszólítani, próbáltunk fiatalos tematikát, rendhagyó repertoárt szervezni, fiatal fellépőkkel. Ugyanakkor 50 %-os jegykedvezményt biztosítottunk a diákok számára. Célunk volt az is, hogy a helyi pedagógiai egységeket is bevonjuk a programba, ennek egyik bizonyítéka, hogy a zeneiskolás gyerekek számára a belépés ingyenes volt.

 

Köszönjük a Bartók rádióban az esemény promotálását, és a Klasszik rádióban (92.1) Intermezzo c. Műsorában a teljes interjút a szervezővel Hordós Johannával.

http://klasszikradio.hu/podcast2/orszagos-konyvtari-napok-es-kulkorut-jozsefvarosban-a-szerdai-intermezzoban/

Összefoglaló kisfilm is készült, a Digitalexpress cégnek köszönhetően, Vásárhelyi Dániel aktív támogatásával.

https://vankoncert.hu

Köszönjük a veszpremkukac.hu-nak az összefoglaló cikket

https://www.veszpremkukac.hu/van-veszpremiek-a-nagyvilagban-classic-koncertsorozat/

Megszakítás